Tájékoztatás önkéntes segítség módjáról


Egyre többen, többféle formában jelzik, hogy a veszélyhelyzet ideje alatt önkéntesként szeretnének segíteni lakótársaiknak, főleg az idősebbeknek. Ezt a szándékot nagyra kell értékelni, köszönet és elismerés illeti őket! Viszont mindenkit szeretnék megfontoltságra kérni!

A tisztifőorvosok és a katasztrófavédelmi szakemberek egyöntetű véleménye, hogy az önálló kezdeményezésként, karitatív jelleggel végzett segítő munka – amennyiben személyes találkozót is igényel – elősegítheti a vírus terjedését. Az egészségügyi dolgozók (orvosok, tisztifőorvosok stb.) sokszor jelezték, hogy nagyon sok olyan ember lehet, aki tünetmentesen hordozza a vírust. Vagyis ő maga nem betegszik meg, de képes fertőzni. 

Minden olyan segítség, amely nem jár személyes érintkezéssel, még az az idősek esetében is szabadon, kockázat nélkül nyújtható!  

Az idősek ellátását a Belügyminisztérium útmutatója alapján, a Járási Kormányhivatal folyamatos tájékoztatása mellett kell szerveznie az önkormányzatnak. Kérünk mindenkit, hogy aki ebben szeretne segítséget nyújtani, az nálunk jelentkezzen a következő címeken:

Kondrát Zita aljegyző aljegyzo@soskut.hu, Kocsis Nóra titkarsag@soskut.hu, vagy jegyzo@soskut.hu

Szükség esetén az önkormányzat koordinálásával részt vehetnek a segítő munkában megfelelő védőfelszereléssel. A védőfelszerelésről az önkormányzat fog gondoskodni.

 

                                                                                               Dr. Újházi Miklós jegyző